Ügyfeleink véleménye
Hat videó és tizenkét írásos beszámoló azoktól, akik nálunk vásároltak vagy bérelnek: családoktól, irodáktól és vendéglátóhelyektől. Minden szöveg a saját szavaikkal.
Videós beszámolók otthonokból

„Nem felelőst kerestek, hanem megoldást, és ez annyira megdöbbentett és meg is nyugtatott egyben, mert rögtön láttam, hogy ezekkel a srácokkal érdemes hosszú távon dolgozni. A Platinus Aquában egy nagyon jó partnerre találtam.”

„Olyan íze volt ugyanis, mint amit annak idején gyerekkoromban a Hargitán ittunk. És sehol, se ásványvízben, sehol a környéken nem találkoztam még hasonló ízzel se. És hát akkor elmondták nekem, hogy ez a Platinus Aqua víztisztítóból származik ez a víz. És hát mondanom sem kell, hogy azonnal megrendeltük.”
Videós beszámolók irodákból

„A költségeink az eddiginek a felére csökkentek. Sokkal leegyszerűsítette a munkámat, mert a ballonos víznél nem csak a számlát, hanem a szállítóleveleket is el kellett kérnem, és sokszor összekavarodtunk. Most havonta egyetlen számla érkezik.”

„Tettem sima csapvizet, ballonos vizet és tisztított vizet a pohárba, majd ugyanazt a márkájú teafiltert belelógattam, és látványos különbséget tapasztaltak. Gyakorlatilag leesett az álluk, főleg amikor megkóstolták. Én ilyen megbízható céggel még nem találkoztam.”
Otthonok

Mivel családon belül fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, némi összehasonlítás után más cégek termékeivel, beszereltettük a Platinus Aqua víztisztító berendezést. Így jóval olcsóbb, és tisztább! – vizet fogyasztunk, mintha a kereskedelemben kapható ásványvizek közül választanánk. Szinte “itatja magát”, finomabbak a levesek, a tea, a kávé. A cég pedig profi – kezdve az első érdeklődő telefonbeszélgetéstől a beszerelésig. Mindenkinek ajánljuk!

Évek óta küzdünk allergiás, ekcémás és asztmás problémákkal öt gyermekünkkel. Mindenféle terápiát kipróbáltunk már, különösebb eredmény nélkül. Néhány hónapja láttuk a Platinus Aqua víztisztító készüléket egy üzletben kiállítva, ami felkeltette érdeklődésünket. Már korábban is palackos ásványvízzel főztünk, ami rengeteg cipekedéssel és hulladékkal járt, nem is beszélve a költségekről. Felcsillant a remény, hogy ezektől a terhektől megszabadulva otthoni előállítással a boltban kapható vizeknél tisztább, egészségesebb vizet kapunk – jóval olcsóbban. Beszereltettük a készüléket, bioenergetizáló egységgel együtt, sőt, a hűtőszekrényünk hidegvíz-adagolóját is rákötöttük. Az eredmény néhány héten belül jelentkezett. Gyermekeink és mi magunk is szépen lassan átszoktunk az édes üdítőkről a kristálytiszta, behűtött vízre, ami bármely forrásvíz ízével vetekszik. Különösen az idei forró nyáron tapasztaltuk a víz és az üdítőitalok közötti óriási különbséget. Azóta mindenhová magunkkal hordjuk a saját vizünket, így a napi ajánlott folyadékmennyiséget is szívesen fogyasztjuk el. Mindegyikünk közérzete jelentősen javult és legnagyobb problémánk megoldódni látszik: lányunk évek óta tartó ekcémás kiütései elmúltak, és reméljük, vissza sem térnek. Az sem elhanyagolható biztonságot ad, hogy a vezetékes víz gyakori fertőzöttsége miatt sem kell izgulnunk.
Ügyfelünk személyes tapasztalata, nem orvosi állítás.

A készülék vásárlása előtt már évek óta nem ittunk az erősen klóros és a szomjat nem oltó vezetékes vízből, és nagyon sok pénzt (havi kb.2500.- Ft-ot) költöttünk ásványvízre. Ma már csak a készülékünk által előállított tiszta és a szomjat kiválóan oltó vizet issza a családunk. Főzésre is csak ezt a tisztított vizet használjuk, és az ezzel készült ételeknek nagyon finom íze, gyönyörű színe van. Első nagy sikerélményem húsleves főzésekor és a főtt hús mellé elkészített meggyszósz alkalmával született. Egész más volt a húsleves és a meggyszósz színe, íze, mint korábban a vezetékes vízzel történt főzés esetében. A teánkat is ezzel a tisztított vízzel készítjük, mivel gyümölcsteát iszunk, gyönyörű a színe, és oly finom az íze, hogy sem édesítőszert, sem citromot nem teszünk bele. Élvezzük a teák csodálatos aromáját.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani cégüknek ezért a víztisztító berendezésért. Túl a tényeken, hogy többé nem nőnek a fejünkre műanyag palackok százai évente, több olyan hatásáról is beszámolhatok, amit nem is vártunk. A fogkő eltűnt a fogunkról, a kutya nem hajlandó más vizet inni, az orchideák pedig azóta bódult módon hajtanak és virágoznak, amióta ezzel a vízzel készült tápoldatos vizet kapnak. A tea és a kávé ízesebb, az edényeken nincs vízkőfolt. Emellett sokkal finomabb az íze, mint bármelyik más vízé. Amióta ezzel a vízzel mosom az arcomat, sokkal kevesebb a bőrproblémám, és finomabb a bőröm. Mindent egybevetve nem tudnék olyat mondani, ami miatt ne ajánlanám bátran mindenkinek, minden háztartásba!

32 éves vagyok. Gyermekkorom óta súlyos és összetett bőrbetegségben szenvedek. Ekcémám, dermatitiszem és kontakt allergiám van. Ez azt jelenti, hogy minden fürdés alatt iszonyúan ég a bőröm, és a csapvíztől azonnal kijön az ekcémám. 2007. júniusban vásároltuk meg otthonra a Platinus Aqua zuhanyszűrőt. Hosszú évek óta ez volt az első alkalom, hogy zuhanyzás közben nem volt égető érzés a bőrömön, és az ekcémám sem jött elő azóta.
Ügyfelünk személyes tapasztalata, nem orvosi állítás.

Közel másfél évig kínlódtam a klórozott víztől kiszáradt bőrömmel, csak gyógyszertári krémeket használhattam mosdáshoz, fejmosáshoz és zuhanyozáshoz. A KDF zuhanyszűrőt használva már két hónap elteltével fürdés után nem pirosodik ki és nem viszket a bőröm. Ezzel az egész életvitelem megváltozott, mivel piros, kiütéses bőrrel nem mehettem emberek közé, uszodába, mert szégyelltem magam, a kellemetlen viszkető érzésről nem is beszélve. A másfél év alatt egy csomó pénzt elköltöttem orvosokra, védőkrémekre (melyek ráadásul szteroid-tartalmúak voltak). Krónikus fogínygyulladásom volt, ma már szépen rendbe jött, mivel a fogmosáshoz is a tisztított vizet használom.
Ügyfelünk személyes tapasztalata, nem orvosi állítás.
Irodák

2008 óta használjuk a Platinus Aqua Kft. ivóvíztisztító és vízadagoló automatáit. Korábban palackos ásványvizet vásároltunk, melynek a beszerzése állandó nyűg volt, nem is beszélve a tárolás és az üres flakonok miatti áldatlan állapotokról. A Platinus Aqua Kft. jóvoltából ez a probléma már a múlté. A gépek annyira megbízhatóan működnek, hogy az ivóvízkérdésről szinte teljesen meg is feledkeztünk. A gépekhez kínált szervizszolgáltatást a cég precízen és pontosan végzi, figyelemmel kísérve a szükséges karbantartások esedékességét, így még ezt a gondot is levették a vállunkról. Köszönjük!

Kollégáim nevében is írok, mert nagyon meg vagyunk elégedve az Önök víztisztító berendezésével. Már közel 2 éve használjuk és egyrészt komoly megtakarítást értünk el az ásványvízköltségeinkben, másrészt elmondhatjuk, hogy teszünk a környezetünkért. Éves szinten kb. 5000 műanyagpalackot „mentünk” meg! Fontos még, hogy a háztartási gépeinket (kávéfőző, vízforraló, pároló) is ezzel üzemeltetjük amelyek így egészségesebbek számunkra és a vízkeménység kizárásával hosszabb élettartamúak lesznek!

Nagyon kellemesen csalódtunk ebben a berendezésben. A víznek kellemes íze van, nincs utóíze. A kollégák is szívesen fogyasztják. Mint beruházás sem volt túl nagynak mondható hiszen fél éven belül megtérült nálunk. Sokkal olcsóbb és egészségesebb mint az üzletekben kapható vizek. Megszűnt a ballonos víz cseréjének macerás menete és természetesen a költsége is. A szervizelését a cég pedig professzionálisan végzi, proaktívan közreműködik velünk. Bárkinek akár magánemberként akár cégként javaslom a készülék használatát.

Közel egy éve használjuk a Platinus Aqua Kft. víztisztító berendezését. Rengeteg kellemetlenségtől szabadultunk meg általa: a palackos víz tárolása és folyamatos rendelése, a műanyag palackok felhalmozódása – ezáltal a környezetszennyezés fokozása -, a klóros, vízköves csapvíz már a múlté. Nyáron kellemesen hűvös, télen pedig a langyos és hűs víz keverésével kellemesen iható hőmérsékletű vizet generálhatunk. Ügyfeleink a teát is a Platinus Aqua berendezése által tisztított vízzel készítik, így nem kell évente többször beruháznunk a vízkő miatt korábban mindig csődöt mondó vízforralókra. A készülék garanciális, bármilyen probléma esetén azonnal professzionális munkát kapunk. Azonban javításra szinte semmi szükség, hiszen a beüzemeléstől kezdve kitűnően működik a berendezés. Minden vállalatnak ajánljuk a Platinus Aqua víztisztító berendezéseit, hiszen megkönnyíti a hétköznapokat, környezetbarát, és mindezek mellett egészséges folyadékot biztosít a dolgozók számára minden nap.
Vendéglátás

Feleségemmel együtt fontosnak tartjuk az egészséges életmódot. Ezért vásároltam meg elsőként otthoni használatra a Platinus Aqua készüléket 2005-ben. Használata során észrevettem, hogy jobban kívánom a folyadékot, és gyermekeim is többször kérik, hogy töltsek nekik egy-egy pohár tiszta vizet. Mivel ennyire pozitív tapasztalataim lettek, hamarosan éttermünkbe, a Harapó Mókus vendéglőbe is rendeltem egy ilyen készüléket, hogy kedves vendégeinknek is ilyen tiszta, egészséges vízből főzhessem a leveseket, és persze, hátha ők is gyakrabban kérnek még egy csészével :-). Egyszóval szerintem nagyon jó dolog, ha ilyen tiszta, minden káros anyagtól mentes vizet fogyasztunk. Ezt szervezetünk is tudja, jelzi, és a későbbiekben biztosan meg is hálálja.

Süteményeink kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával készülnek, mentesek minden mesterséges adalékanyagtól. 2005 szeptembere óta a Platinus Aqua víztisztító készülékkel tisztított vizet használjuk a süteményekhez. Mivel tartósítószereket sem használunk, azt vettük észre, hogy krémek tovább eltarthatóak a tiszta víz miatt. Az első karbantartás alkalmával az elhasznált szűrők cseréjekor szembesültünk azzal, hogy mennyi szennyeződés található a csapvízben.
Köszönjük, üzenetét megkaptuk.


